PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség pályázatot hirdet a Lendvai községben működő, magyar nemzetiségi programokat kivitelező civil szervezetek részére. A pályázat célja a magyar közösség önazonosságának megőrzése, fejlesztése és megerősítése.

 

A rendelkezésre álló pályázati keretösszeg

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 11.700,00 EUR, azaz tizenegyezerhétszáz euró a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség 2022. évi költségvetéséből, mégpedig a „Folyó transzferek nonprofit szervezeteknek és intézményeknek” kontó terhére.

 

A pályázat elnyerésének feltételei

A civil szervezet vagy egyesület egy naptári évben legfeljebb három programra pályázhat.

Pályázati támogatásban azok a pályázók részesülhetnek, akik a támogatás összegét magyar jellegű programokra fordítják, rendszeresen közreműködnek a Lendvai község területén szervezett rendezvényeken, maradéktalanul elszámolnak a pályázati támogatással, és felhívásra közreműködnek a támogató rendezvényein.

Kirándulások szervezésére és alapeszközök vásárlására nem lehet pályázni.

 

Intézmények és helyi közösségek nem pályázhatnak.

 

A pályázati beadványnak a következőket kell tartalmaznia:

-          kitöltött pályázati formanyomtatvány,

-          igazolás az egyesület nyilvántartásban való szerepléséről,

-          program és annak részletes költségvetés-tervezete.

 

A pályázat benyújtása, határideje

A pályázatokat kizárólag az erre rendszeresített adatlapon lehet benyújtani. A kitöltött pályázati adatlapokat eredeti példányban, a kért mellékletek csatolásával, postai úton ajánlvazárt borítékban, a „PÁLYÁZAT NEMZETISÉGI PROGRAMOKRA – CIVIL SZERVEZETEK ÉS EGYESÜLETEK” megjelöléssel, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Hivatalába (Malom utca 6/A, 9220 Lendva) kérjük eljuttatni.

 

A pályázatok benyújtási határideje 2022. április 15-ig.

 

A támogatás folyósítása

A pályázatkezelő a támogatási összeget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követően utalja.

A támogatás elszámolása és ellenőrzése

A pályázat alapján támogatott programok megvalósításának határideje 2022. december 31-e, a tartalmi beszámoló és a részletes pénzügyi elszámolás (bankszámlakivonat, eredeti számlák, bizonylatok) benyújtásának határideje pedig 2023. január 31-e.

                                                                                             

                                                                               Vida Törnár Judit, s.k.

                                                                                                                                 elnök

TÁRSTÁMOGATÓK:

Szlovén Köztársaság Belügyminisztériuma, Nemzetiségi Hivatal

Lendva Község

 

Pályázati űrlap

Szabályzat