A Völgyifalui Tájház projekt fejleményeiről

Az LKMNÖK egyik nagyobb projektje a Völgyifalui Tájház létrehozása. Amint azt már a muravidéki magyar sajtóban is többször megírták, egy „élő” tájházat szeretnénk létrehozni, amely elsődlegesen a faluban élő igen aktív magyar közösség számára szolgálna közösségi térként, de az önkormányzat ide tervezi áthelyezni a kézműves foglalkozásainak, képzéseinek a kivitelezését is. A fenntarthatóság elveit szem előtt tartva nyáron táborok, év közben pedig erdei iskolák kivitelezését tervezzük. Az épület maga múzeumi és oktatási részből fog állni. Az ingatlan megvásárlására a 2018-as évben került sor, a 2019-es évben pedig felújítási munkálatok folytak (tetőcsere, kőművesmunkák, asztalosmunkák…). A tetőcsere és a kőművesmunkák a szlovén gazdaságfejlesztési alapból biztosított eszközökből, míg az asztalosmunkák a Magyar Kormány támogatásából valósultak meg. A tervek szerint a felújítási munkálatokat az idei évben is folytatjuk.